2014. március 17., hétfő

Szülés után - 30-34. hét

34. hét

Az éjszakai rend kissé normalizálódott, így több kedvem is volt ahhoz, hogy beiktassak egy-egy sportos programot a kisbabámmal. Azonban továbbra sem érzem magam nagyon egyben. Az erősítő feladatsorokra nincs is nagyon energiám, épp csak áttornáztatom magam.

Folytattam a szépségápolási "kúrát". Eljutottam végre fodrászhoz, hogy kényeztessem magam egy kicsit. (Babavigyázásra volt segítségem, így ez alkalommal teljes figyelmemet a pillanat örömének szentelhettem, és csak néha néztem az órát, hogy meddig tart még a szabadságom.)

Mivel nincs terv az edzésekben, a munkával járó öröm is  mérsékelt. Jövőhéttől, ha kissé összeszedem magam, megpróbálok újult erővel, tudatosan felépített programmal mozogni. Korábbi tapasztalataim már igazolták, hogy a tervezett, szervezett edzés egyszerűen kicserél.

Fáj a visszerem, és a csípő ízületem, de tudom, hogy megfelelő gyakorlatok elvégzésével ezeken is tudok segíteni. Ehhez talán szakember segítségét is fogom kérni, gyógytornász és masszőr formájában.

Edzések:

futás

- babakocsival 1x, hordozóval 1x
- táv: kb. 1500 méter
- intenzitás: lassú tempóban

séta
-minden nap 2x, kb. 15 perc

átmozgató torna babával 1x
- gimnasztikai gyakorlatok
nyújtás-lazítás
- idő: kb. 10 perc

33. hét

Az éjszakai rend még mindig nem állt vissza. Az alváshiány kezd teljesen eluralkodni rajtam. Nagyon türelmetlen és hisztis vagyok. Felborult a rend, és ez kihat a mindennapjaimra. Nem sok kedvem van mozogni. Ezen a héten csupán ad-hoc jelleggel végeztem egy-egy gyakorlatot babával, tartásjavító gimnasztikát és nyújtó-lazító tornát baba nélkül. Kedvtelen és ingerült vagyok. Eljutottam a fáradtságnak arra a szintjére, hogy hiába fekszem le napközben, nem tudok elaludni. Arra lenne szükségem, hogy kicsit egyedül lehessek, baba nélkül, mert a folyamatos riadó készültség teljesen kimerített már.

Ezen a héten a külsőm kényeztetésével próbáltam jobb kedvre deríteni magamat. Elmentem manikűr-pedikűr kezelésre, befestettem a hajamat, itthon szépségápoló szertartást végeztem (habfürdő, bőrradírozás, arcpakolás, ...). A hatásuk pozitív volt, határozottan. Viszont, mivel midnezt a baba jelenlétében tudtam csak kivitelezni, az élmény mérsékelt volt... A manikűrös úgy csinálta a körmeimet, hogy a másik kezemben a babát nyugtattam, aki végül ölben aludt el. Először nyűgös voltam emiatt, de aztán büszke voltam magamra, hogy így sikerült összehangolni a kényeztető programomat egy sírós babával. Köszönet a manikűrös hölgy rugalmaságáért! :-)

Edzések:

futás

- babakocsival 1x, hordozóval 1x
- táv: kb. 1500 méter
- intenzitás: lassú tempóban

séta
-minden nap 2x, kb. 15 perc

átmozgató torna babával 1x
- gimnasztikai gyakorlatok
nyújtás-lazítás
- idő: kb. 10 perc

32. hét

Továbbra is nagyon fáradt vagyok. Még mindig kelek éjszakánként a babához, sőt... Azt hiszem, az elmúlt hetekben a fogacskája gyötörte annyira, hogy megint felborult az éjszakai rend... Volt olyan, hogy 1-3 között sírt kisebb-nagyobb megszakításokkal. Ez ugyan néhány éjszaka történt meg csak, de azóta (kb. két hete) újra éjjel 2-kor vagy 3-kor felébred a babám... A doktor nénink persze határozottan mondja, hogy nem kell őt már megszoptatni. Én próbálom is tartani magam ehhez, és inkább csak vízzel kínálni. De van, hogy annyira keservesen sír, hogy felhagyok a baba (illetev jómagam) gyötrésével. Kő kemény következetesnek maradni a kialakított rendhez. Alkalmazok én minden módszert: felvesz-letesz, ébredj, hogy alhass (Suttogó titkai), de néha nagyon el vagyok keseredve. Segítségükkel mostanra sikerült újra kitolni az ébredést hajnali 4 órára.

És miért írok erről olyan részletesen? Azért, mert a pihenés mennyisége kritikus abban, hogy milyen testi-lelki állapotban töltöm a napjaimat, és napközben mennyit tudok vállalni kötelező tevékenységekből és az extrának számító sportolásból. Ráadásul a babám egyre aktívabb. Belépünt abba a korszakba, hogy mindenhova mászik, mindent megfog, szájába vesz. Amolyan testőrként loholok a nyomába, hiszen féltem őt... Ha a járókába teszem., akkor meg tiltakozik.

Na, hát ilyem körülmények között nehéz sportolni. Két fő területe volt a heti programomnak: relaxáció mp3 lejátszóval vezetett relaxációs gyakorlatok séta közben, illetve a baba-mama torna a baba aktivitását közös tornának kiasználva.

Edzések:

futás

- babakocsival 1x, hordozóval 1x
- táv: kb. 1500 méter
- intenzitás: lassú tempóban

séta
-minden nap 2x, kb. 15 perc

átmozgató torna babával 3x
- gimnasztikai gyakorlatok
nyújtás-lazítás
- idő: kb. 10 perc


31. hét

Ezen a héten sikerült eljutnom újra az uszodába. Mindig különleges élmény kizökkenni a mókuskerékből, és megajándékozni magamat egy kis kikapcsolódással, felfrissüléssel. nekem ez a mozgásban teljesedik ki. Az úszás szaunázással igen hatékony számomra. A víz mint közeg direkt módon hat rám. Szó szerint magával sodor. Csak erre figyelek, és a harmonikus mozgása - az úszásra. A szauna pedig pörgeti az anyagcserét.

Edzések:

futás

- babakocsival 2x, hordozóval 2x
- táv: kb. 1500 méter
- intenzitás: lassú tempóban

séta
-minden nap 2x, kb. 15 perc

átmozgató torna babával 2x
- gimnasztikai gyakorlatok
nyújtás-lazítás
- idő: kb. 10 perc

30. hét

Ezen a héten folytattam a méregtelenítést. A sportot amolyan anyagcsere fokozó eszközként vetettem be. 

Emellett, fontos szerepet szántam a relaxációnak is. Irányított módon séta-relaxációt végeztem. Ennek az a lényege, hogy figyelmemet tudatosan irányítom a séták alkalmával, miközben kizárok minden zavaró gondolatot. Így próbálok "megérkezni" a jelenbe. Azt tapasztalom ugyanis magamon, hogy nagyon keveset vagyok ott a pillanatban. Mindig valahol máshol járok fejben... Azon gondolkozom, hogy kit kellene felhívnom, mit  sikerült és nem elintéznem, miről kellene majd írnom a blog-ban, kivel mi lehet vajon... Félelmek, nehézségek, érdeklődések, eredmények... Lehetnek ezek pozitív és negatív dolgok is. De az közös bennük, hogy elvisznek a jelenből... Ez pedig nem jó... Hiszen a pillanat a maga szépségeivel elvész... 
Különösen értékes a babával együtt töltött idő. Ha vele vagyok, fontos, hogy ne "rutinból" legyek vele. Igenis időt és figyelmet kell szánnom arra, hogy ráhangolódjak és kiélvezzem az együtt töltött időt. Hiszen annyi értékes élménnyel ajándékoz meg. Ezt felismerve nekikezdtem újra a relax sétáknak. Séták alkalmával ugyanis nekem könnyebb fejben "megérkeznem". Először szemlélődök, majd befelé figyelek, aztán a babára, és végül egymásra hangolódva élvezzük a sétát, illetve azt, amit a másiknak adhatunk. Valójában tanulok a babámtól: ugyanezt kellene alkalmaznom a többi találkozásaim alkalmával is...

Edzések:

futás

- babakocsival 2x, hordozóval 2x
- táv: kb. 1500 méter
- intenzitás: lassú tempóban

séta
-minden nap 2x, kb. 15 perc

átmozgató torna babával 3x
- gimnasztikai gyakorlatok
nyújtás-lazítás
- idő: kb. 10 perc

Státusz riport - 25-29. hét

Egy újabb hónap telt el. Hihetetlen, hogy hogy rohan az idő! Kisbabám beöltötte a 7. hónapot. Ez egyben azt is jelenti, hogy 7 hónap telt el azóta, hogy a szülés utáni "alig bírok néhány lépést sétálni és az ici-pici babámat emelni" állapotból eljutottam odáig, hogy futok, úszok, erősítő gyakorlatokat végzek, 7,5 kilós babát emelek, bevásárlószatyrokat cipelek, 15 kilós 3,5 éves nagyfiút emelgetek. Újra szabad vagyok a mozgásban! Alkatom kissé átalakult, de szerencsére mozgékonyságomat visszakaptam. Sok-sok munkával!

Talán a tavasznak is köszönhető, hogy ebben a hónapban valahogy könnyebben teljesítettem a napi feladataimat, könnyebben fogtam neki az edzéseknek is. Hozzáteszem, az edzések még mindig csak a szintfenntartásra elegendők, turbó fokozatra nem sikerült kapcsolnom...

A hónap legfontosabb célkitűzése a tudatos méregtelenítés volt. A sport mellett fokozottan figyeltem arra, hogy tisztuljak. E cél érdekében táplálék kiegészítőket vontam be az étrendembe, sok-sok vizet és gyógyteát ittam, szaunáztam, sok gyümölcsöt és zöldséget ettem.

Összefoglaló a 25- 29. hétig tartó időszakról


Állapot jelentés

Fizikálisan: energikus

Lelkileg: stabil

Testsúly: 55 kg

Külső: arcomon egy-két pattanás is megjelent, talán éppen a fokozott méregtelenítéstől?

---------------------------------------------------------

A baba fejlődése: A kisfiam roham tempóban fejlődik. Mintha csak attól tartana, hogy lemarad valamiről. Úgy tűnik, ez a második gyermek sorsa...Részt akar venni mindenben, ami körülötte zajlik, ezért nagyon kitartóan és céltudatosan fejlesztgeti saját tudását. Már betöltötte a 7. hónapot. Mostanra gyakorlatilag nem hagyhatom egyedül a szőnyegen, mert megy, csörtet előre. Olyan, mint valami kúszó-mászó bozótharcos. Bárhova el tud jutni, ahova akar, minden megfog, a szájába vesz. Veszélyezteti a lakásban található műszaki eszközök és dísztárgyak épségét... Persze, ami sokkal inkább érdekel, az az, hogy saját testi épsége szempontjából biztonságban legyen.  Stabilan ül, már két kezébe két különböző tárgyat is tud fogni, szemében az érdeklődés és az értelem csillog. Figyel, összpontosít, reagál. Édesen kurjongat, gőgicsél, morog. Hatalmas puszit is ad már nekünk. Értelmi-érzelmi és mozgáskészsége párhuzamosan fejlődik, méghozzá igen látványosan. Én inkább lassítanám ezt a nagy sietést. Olyan sok ideje van még a világ felfedezésére. És ehhez hozzátartozik az is, hogy ahogy nyílik a világ számára, úgy nyit az újdonságok felé... Tőlem ilyenkor pedig kissé eltávolodik...

7,5 kilós a a bébi, kengurumban még most is hetente többször hordozom. Szeretném, ha a testi kontaktusunk minél tovább fennmaradna. Minden nap kétszer sétálunk, és tudatosan figyelek arra, hogy naponta töltsek vele (is) legalább fél óra minőségi időt. Ilyenkor leginkább tornázunk együtt. Úgy érzem, a közös mozgással mutatok neki leginkább újdonságokat. A torna közben persze énekelek, mondókázok neki, ölelgetem, simogatom.

Az éjszakáink néha tartósan rendeződnek, aztán néha felborulnak... Ebben a hónapban a fogacskái miatt voltak kisebb nehézségeink... Két alsó kis foga kijött, jelezve, hogy ő már érett arra, hogy anyatejen kívül más ételeket is fogyasszon. Így a hozzátáplálásban is előre léptünk, most már nem csak ismerkedünk az ízekkel, hanem tudatosan tízóraira ebédre és uzsonnára is kiegészítjük a "menüt".