A 17. héttől jelentősen növekedésnek indult a pocakom. A baba növekedésével a testsúlyom is gyarapszik - bár szerencsére teljesen határértéken belül. A mozgásom ezekből kifolyólag kezd egyre nehézkesebbé válni.
A 21. hét környékén már néha nehezemre esett a futás, ezért abba is hagytam. A tenisz maradt hetente 2-szer, de az aktív edzés időtartalma lecsökkent, nettó fél órára. Ez úgy jön ki, hogy az egy órás foglalkozás alatt sokkal többet pihenek. Játék közben figyelnem kell a helyváltoztatásra, hisz a nagyobb súly miatt az én mozgásom dinamikája, lendülete is megváltozott. Folytatom az otthoni tornát is. Hetente 2-szer játszok, és 1-szer tornázok. Ha sportnak beszámítjuk, megemlíteném a gyermekemmel közös sétákat, ahol inkább futok utána, vagy a labda után, amivel játszunk... Hetente 4-5 alkalommal "vállalom" az intenzívebb közös programokat vele, a többi esetben "kiiktatom" a kismotort és a labdát, így mérsékelve a terhelést.
Nadrágot is kellett váltanom, már feszülnek rajtam a régi holmijaim. Mivel a hasfalamon a bőröm egyre inkább húzódik, most már nagyon odafigyelek az ápolására: szőlőmagolajjal kenegetem naponta 2-szer.
Hangulatom jó, közérzetem jó. Szívesen mozgok, bár egyre többször érzek feszülő érzést "odalenn". Ilyenkor meg kell állnom, le kell ülnöm egy kicsit.
Fizikai állapot: energikus
Lelki állapot: átlagos
Testsúly: 57 kg
Heti edzésterv a 22 héttől: heti 2 alkalom tenisz, heti 1x 10 perc tartásjavító torna, alkalomszerűen bicajozás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése